ModeratoArt

SRPSKI  /  ENGLISH  /  SPANISH  /  TURKISH / ITALIAN

STUDIO

SERVICES

REFERENCES

MP3

Gyermek Oldal

DOWNLOAD

PHOTOS

CONTACT

MP3 (Hungarian)

BEGINING OF ELECTRONIC MUSIC

LINKS

       

HOME

HANGSZERES ZENE

 

   
A szöveg szerzője: Aleksandar Blu

Zenével korán kezdtem foglalkozni, hét éves koromban zene iskolába iratkoztam és be is fejeztem Újvidéken az alsófokú zeneiskolát, zongora szakon.
Már a kezdetek óta a zeneszerzés érdekelt a legjobban. Az első dalomat, 10 évesen irtam meg. A ’80-as években néhány újvidéki rock együttesben is játszottam zongorán. A vendégszereplések folyamán pedig felléptem a valamikori Jugoszlávia több városában is.
A ’90-es években kezdem el komolyabban foglalkozni stúdiós és producensi munkával, amikor egy kollégámmal megalapitottuk a „doremi” hangstúdiót Újvidéken. Nyolc év közös munkák során mintegy 100 pop-rock és elektro albumot felvételeztünk, mikszeltünk és disztribuáltunk.
1997-ben alapitottam meg saját stúdiómat a „ Moderato” –t amely főleg midi berendezésen alapszik. Eddig három autorizált albumot jelentettem meg: zenés, elektro és ambientális stilusban valamint zenés altatókat gyermek számára.
Ha igényt tartanak rá, letőlthetik utolsó albumomat a „ Májust”. (az oldal alján)

 

instrumental music,ambient music,world music,electro music,soundtrack

 

     
    AFTER ALL     MODERATO            MAY
 

1. Nature song

 

1. Moderato   1.11mb  download

 

1. Emptiness    853kb  download

2. By night 2. Childhood 2. Victory
3. Hair man 3. Jan song 3. Concert
4. After all 4. Democracy 4. Love
5. You 5. Slow mind 5. May    737kb  download
6. Circus 6. Teacher 6. Nostalgia ReMix
7. Nostalgia 7. East 7. Drop     788kb  download
8. Dream 8. Blues 8. Cosmo
9. After all (part 2) 9. Instrumental 9. Sea song
  10.Flying 10.Spider
  11.English mornings  
     
  Itt tölthetik le a teljes kompoziciókat.
 Emptiness           3.74mb   Mp3 128 kbps   44.1KHz
  May                 4.80mb   Mp3 160 kbps   44.1KHz
  Drop               4.39mb   Mp3 128 kbps   44.1KHz
   

 

 

NEW ALBUM!

 

BALANCE !

 

Released, Januaru 2011

 
   

Az első album, első számja

 

Természet dal

 

7.17mb  Mp3 192 kbps  44.1KHz

 
   
   

Letölthetik az egész „ Május” c. albumot.

 

      MÁJUS (zip)     

 

 63,30 mb   192 Kbps   44.1KHz

 

vagy dalonként

 
Megtörténhet, hogy letöltéskor megszakad a vonal. Ebben az esteben ismételje meg a műveletet, jobb click-kel „ save target as..” ezután minden rendben lesz.  
   

Letölthetik az egész „ MODERATO” c. albumot.

 

MODERATO

 

192 Kbps   44.1KHz

 
   
 

VIDEO!

 
   

 

 
   
   
   
   
     
     
     
 

 

 

   Search Internet

Google
 

instrumental music, free download, ambient music, musique instrumentale, musique ambiente, musica ambiente, musica instrumental, instrumentelle musik, umgebende musik, musica strumentale, musica ambiente, instrumentalna muzika, musica ambiental, electromusik, mp3, soundtrack, dj music

copyright by ModeratoArt / Privacy Policy

relaxing music